4. Előzetes határozathozatali eljárás

 A közösségi jog a tagállamok jogának szerves részét képezi, ezért nem külön apparátus gondoskodik a közösségi jog alkalmazásáról, hanem az a tagállami hatóságok – köztük a tagállami bíróságok - feladata. A Magyar Köztársaság területén erre az igazságszolgáltatás területén az Alkotmány által taxatíve felsorolt bíróságok jogosultak és kötelesek is egyben. Nem nehéz belátni, hogy hatékony eszközre van szükség ahhoz, hogy a kulturálisan és jogi hagyományaikat tekintve egymástól jelentősen eltérő tagállamok bíróságainak joggyakorlatát össze lehessen hangolni. A közösségi jog egységes értelmezése a közösségi egységes belső piac alapja, enélkül a közösségi jog nem tudna érvényesülni a tagállami bíróságok gyakorlatában, a nemzeti jogrendszerek elnyomnák azt.[14] Ezért került be a Közösségek alapító szerződéseibe az előzetes határozathozatali eljárás (EK-Szerződés 234. cikk – korábban 177. cikk -, ESZAK-Szerződés 41. cikk, EURATOM-Szerződés 150. cikk). Jelen tanulmány keretében a továbbiakban csak az EK-Szerződés alapján lefolytatott előzetes határozathozatali eljárást vizsgálom, tekintettel arra, hogy az ESZAK 2002-ben, a Párizsi Szerződés által meghatározott 50 év elteltével megszűnt, feladatait integrálták az EK-ba, az EURATOM-Szerződés alapján pedig elenyésző számú ügy indul az Európai Bíróságon az EK-Szerződéshez képest. Megjegyzendő, hogy az ESZAK-Szerződés sokkal szűkebb tartalomban tette lehetővé az előzetes határozathozatali eljárás lefolytatását, mivel arra csak a másodlagos közösségi jog érvényessége tekintetében volt lehetőség, míg ahogy később látni fogjuk, az EK-Szerződés alapján a közösségi jog értelmezése végett is előterjeszthető előzetes határozat iránti megkeresés.

Az EK-Szerződés 234. cikke a következőképpen szabályozza az előzetes határozathozatali eljárást: 

„A Bíróság előzetes döntést hozhat:

a) a jelen Szerződés értelmezéséről,

b) a Közösség intézményei és az EKB által hozott aktusok érvényességéről és értelmezéséről,

c) a Tanács által létrehozott szervek alapszabályainak értelmezéséről, ha ezek az alapszabályok így rendelkeznek.

Ha ilyen kérdés merül föl egy tagállami bírósági szerve előtt folyó ügyben, és ha ez a bíróság úgy véli, hogy ítélete meghozatalához ezen kérdésben való döntésre van szükség, akkor ezt a kérdést a Bíróság elé terjesztheti döntéshozatal céljából.

Ha egy ilyen kérdés olyan nemzeti bírói szerv előtt folyó eljárás során merül fel, amelynek döntése ellen nincs helye belső jogorvoslatnak, akkor ez a bírói szerv köteles a Bírósághoz fordulni.”[15] 

A mintát az előzetes határozathozatali eljáráshoz a német és az olasz alkotmány által alkalmazott eljárás képezte. Eszerint az igazságszolgáltatást végző bíróságok megkereshetik az adott állam alkotmánybíróságát kérdéseikkel, amelyek konkrét jogszabály alkotmánnyal való összeegyeztethetőségére irányulnak.[16] Az alkotmánybíróság tehát az ítélkező bíróság megkeresése esetén elvégzi a szóban forgó norma alkotmányossági vizsgálatát. Ez az eljárás az alkotmány egész országban történő egységes értelmezését hivatott biztosítani azáltal, hogy az alapvető jogi normák értelmezését egy önálló központi szerv, az alkotmánybíróság végzi. Ugyanez a célja az EK-Szerződés 234. cikkének is, biztosítani az alapvető közösségi jogi normák egységes értelmezését a jogalkalmazás során. Ez a magyarázata annak is, hogy azon tagállami bíróságok, amelyek határozata ellen már nincsen helye jogorvoslatnak, kötelesek az Európai Bíróságot előzetes határozat végett megkeresni, ha a közösségi jog értelmezésével kapcsolatban kétség merül fel az adott eljárásban, míg egyébként az eljáró bíróság mérlegelésén múlik, hogy előterjeszt-e megkeresést az Európai Bírósághoz előzetes határozathozatal végett.

Az első megkeresés 1961-ben érkezett az Európai Bírósághoz előzetes határozathozatali eljárás keretében, és a Római Szerződés hatálybalépését követő kilenc évben mindössze 26 volt az összes megkeresés száma. Ma ez a leggyakrabban alkalmazott eljárás az Európai Bíróságon.[17] 

5. Jogalkalmazás és jogértelmezés

 Témánk szempontjából kiemelkedő jelentőséggel bír a jogalkalmazás és a jogértelmezés elhatárolása. A jogalkalmazás általános és elvont módon megfogalmazott jogi normák konkrét, egyedi esetekre való vonatkoztatása. Ennek során minden jogszabály értelmezésre szorul. A jogalkalmazás során tehát a jogalkalmazó először bizonyítást vesz fel a jogilag releváns tényekre vonatkozóan, amely alapján megállapítja a tényállást. A tényállás ismeretében értelmezi a jogszabályokat, tehát megvizsgálja, hogy a jogszabály milyen döntést ír elő a megállapított tényállásra. Harmadik logikai lépésként döntést hoz a jogalkalmazó az előtte lévő ügyben, tehát szűkebb értelemben véve alkalmazza a jogot a megállapított tényállásra. A jogértelmezést tehát a jogalkalmazás folyamatában annak egyik logikai mozzanata.

Az Alkotmánybíróság a 38/1993. (VI. 11.) AB határozatában (ABH 1993, 256.) a „joghézaggal” és a „norma homályosságával” kapcsolatos gyakorlatát a következőképpen összegezte: „A törvényhozó által nyitva hagyott kérdéseket a joggyakorlat válaszolja meg; értelmezésével a hézagokat kitölti.”

A bírói hatalom konkrét jogvitát eldöntő tevékenysége során a jogot alkalmazva azt értelmezi, sőt tovább is fejleszti, de ez a törvénynek, a jogszabályoknak való alárendeltségen nem változtat. A bírósági jogalkalmazás az adott jogvita eldöntésének keretei között - különösen az elkerülhetetlen jogszabályértelmezés keretei között - természetszerűen visel magán olyan jegyeket, melyeken keresztül tevékenysége - különösen a Legfelsőbb Bíróság esetében - a jogalkotás határán járhat. A jogértelmezésre azonban vagy az adott jogvitához kötődően, vagy a tartós jogalkalmazási gyakorlat egységének biztosítására irányulóan, ezek függvényében, ezek által feltételezetten és ezek keretei között kerül sor. [18] 

6. A közösségi jog értelmezésének nehézségei

Mivel a jogszabályok általában nem közvetlenül mutatnak rá az életnek azokra a jelenségeire, amelyeket szabályoznak, hanem a rendezés elvont fogalmak segítségével történik, azt, hogy a felmerülő eset a fogalmak alá foglalható-e, és melyik alá, a bírónak kell megállapítania. A jogszabályi fogalmak között ugyanakkor különbségek vannak az elvontság foka szempontjából. Vannak erősen konkrét színezetű szabályok, amelyek, ha nem is tudnak az esetre teljes közvetlenséggel rámutatni, de a jogszabály és az eset közti kapcsolatot a bíró viszonylag könnyen képes megteremteni. Más szabályok viszont az elvontság nagyobb fokán állnak, és csupán elmosódott, általános körvonalakat fogalmaznak meg. A bíró azonban sokszor kerül olyan helyzetbe, hogy nem talál a jogrendszerben még az elvontság magas fokán álló szabályt sem, amely a konkrét tényállásra ráillenék. Az is elkerülhetetlen, hogy a jogszabályok egymással ütközzenek. Mivel a bírónak kötelessége az eléje vitt jogvitát eldönteni, így a keletkezett jogszabályi ütközéseket fel kell oldania, a felmerülő hézagokat, hiányokat ki kell töltenie. A joghézagokat három csoportra oszthatjuk:

1)                          Jogalkalmazási hézag: a jogtétel kiegészítés nélkül alkalmazhatatlan. A jogszabály az elvontság magas fokán áll, nem fejti ki részletesen a tartalmát. (pl. keret- vagy blanketta-szabályok)

2)                          Kritikai hézag: a rendelkezésre álló jogszabály alkalmazása olyan eredményre vezet, amely a bíróra nézve egyébként irányadó értékelési szempontok (ésszerűség, igazságosság, méltányosság stb.) elfogadhatatlan.

3)                          Alternatív hézag: a jogszabályból többféle megoldás következik, de azt a jogalkotó nem pontosította, hogy milyen tényállás mellett melyik megoldás legyen az irányadó.[19]

A közösségi jog alkalmazása kapcsán leginkább a jogalkalmazási és alternatív hézag merül fel.

A jogi hiányosságok, hézagok kitöltésének egyik eszköze az analógia. Analógiáról akkor van szó, ha nem szabályozott tényállásra olyan jogszabályt alkalmazunk, amely egy ahhoz közel álló, hasonló tényállásra vonatkozik. Az analógia tehát a joghatás átvitele egy másik hasonló tényállásra.  Az analógiának két nemét különböztetjük meg:

1)                             Analogia legis: a jogszabályban kiszabott joghatásnak az átvitele egy olyan tényállásra, amelyre a jogalkotó nem gondolt.

2)                             Analogia juris: egy általános jogelv alkalmazásával vezetünk le az adott tényállásra hasonló joghatást, mint amilyen joghatást egyébként a jogalkotó a hasonló tényállásokra egyébként alkalmaz. [20]   

 

II.   Előzetes határozathozatal az eljáró tagállami bíróság függetlenségének tükrében

 

1. Elnevezés

 Az előzetes határozathozatal elnevezés több szempontból is értelmezésre szorul.  Félrevezető lehet az „előzetes” elnevezés abban a tekintetben, hogy az előzetes határozathozatalra nem a tagállami bíróság eljárását megelőzően, hanem annak részeként kerül sor. Ezért helyesebb lenne ebből a megközelítésből közbenső eljárásról beszélni. Így az angol elnevezés preliminary ruling helyett is szerencsésebb lenne az interlocutory szóhasználat.[21] A magyar elnevezés a fenti pontosítással ebben a tekintetben mégis elfogadható, hiszen az előzetes szó jelentése vonatkozhat az ügydöntő határozat meghozatalát megelőző jogkérdés megválaszolására is. És itt szándékosan szerepel az eldöntés helyett a megválaszolás, ugyanis a jogintézmény elnevezésével kapcsolatos másik probléma nem oldható meg megfelelő értelmezéssel, és jelen tanulmány szempontjából is fontos kérdésnek minősül. Ez pedig a „döntés”, vagy „döntéshozatal” elnevezés problémája. Amíg csak a Közösség szervei által kibocsátott aktusok érvényessége tárgyában előterjesztett tagállami megkeresésekről beszélünk, addig nem kifogásolható a döntés elnevezés. Az Európai Bíróság itt ugyanis eldönti, hogy érvényes-e a vitatott aktus. Az EK-Szerződés által „előzetes döntésnek” nevezett határozat azonban vonatkozhat a 234. cikk alapján az EK-Szerződés, illetve a Tanács által létrehozott szervek alapszabályának az értelmezésére. Az értelmezés pedig semmiképpen sem tekinthető döntésnek, hiszen itt megmagyaráznia kell az Európai Bíróságnak a közösségi jog tartalmát. Ha ezekben az esetekben is döntést hoz az Európai Bíróság, tehát nemcsak értelmezi, hanem alkalmazza is a közösségi jogot a konkrét jogesetre az általa előzetes határozathozatali eljárás keretében meghozott határozatában, úgy ezzel túllépi az EK-Szerződés által ráruházott hatáskört, és egyúttal megsérti az alapügyben eljáró tagállami bíró függetlenségét. Az Európai Bíróság gyakorlatában pedig az értelmezés iránt indított előzetes határozathozatali eljárások vannak túlsúlyban.[22]

Az Igazságügyminisztérium honlapján közzétett magyar fordítás[23] is az „előzetes döntés” terminológiát használja. A szakirodalomban azonban megtalálható egy tartalmi szempontból a fentiek miatt helyesebb elnevezés is, az „előzetes határozat”.[24]  

2. A tagállami bíróság értelmezési és megismerési nehézségei

Mi az oka egyáltalán annak, hogy a tagállami bíróságnak értelmezési nehézsége támad a közösségi joggal kapcsolatban? A nehézség adódhat egyrészről abból, hogy a közösségi jogban számos joghézag található, elsősorban jogalkalmazási és alternatív hézag. Ezek léte elkerülhetetlen egy egész Európára kiterjedő egységes szabályrendszer esetén. Felmerülhet még az is, hogy a tagállami bíró nem rendelkezik elegendő ismerettel a közösségi jogról.

A joghézagok esetére vezette be az EK-Szerződés az előzetes határozathozatali eljárást. Ez az eljárás alkalmas arra, hogy a joghézagok okozta értelmezési nehézségeket feloldja, úgy, hogy ezzel a közösségi jog egységes értelmezését is elősegíti az egész Közösség területén. Az előzetes határozathozatali eljárás azáltal válik alkalmassá a közösségi joggal kapcsolatos értelmezési nehézségek feloldására, hogy az előzetes határozathozatali eljárást lefolytató Európai Bíróság rendelkezik azzal a komplex szemlélettel és valamennyi tagállam jogrendszerére kiterjedő részletes jogi ismerettel, ami feltétele annak, hogy a vitás kérdésekben olyan értelmezés születhessen, amely illeszkedik a közösségi jog egészébe és az egyes tagállami jogrendszerekbe is. Ezzel kapcsolatban Bingham a következőket állapította meg a Customs and Excise Commissioners v. ApS Samex [1983.] ügyben: 

„Az Európai Bíróságnak teljes rálátása van a Közösségre és annak intézményeire, részletekbe menő ismeretekkel rendelkezik a Szerződésekről és sok alacsonyabb szintű jogszabály vonatkozásában, és közvetlen bizalmas kapcsolatban áll a Közösség működésével, aminek az elérésére egyetlen, az Európai Bíróság kollektív tapasztalataival nem rendelkező, tagállami bírónak sincsen lehetősége.“    

A tagállami bíróval szemben jogszabályi szinten megfogalmazott követelmény, hogy hivatalból ismeri a jogot. Nyilvánvalóan vonatkozik ez a közösségi jogra is, hiszen az is részét képezi a tagállamok jogrendszerének. Nem vitás azonban, hogy a közösségi jog a maga sajátos jellegével, működésével és mennyiségével komoly feladat elé állítja a jogalkalmazót. Hosszú évek szükségesek ahhoz, hogy valaki képessé váljon arra, hogy a mindennapi jogalkalmazás szintjén is biztosan alkalmazza a közösségi jogot. Különösen nagy kihívás előtt állnak egy csatlakozó ország bírái, hiszen a csatlakozás pillanatában egy csapásra a jogrendszer részévé válik a teljes közösségi joganyag. Erre lehet, és kell is készülni a csatlakozást megelőzően, azonban a megfelelő felkészülésnek sok gátja, akadálya lehet.

Az első ilyen, hogy magyar nyelven a közösségi jognak csak töredéke hozzáférhető. További problémát jelenthet a közösségi jog szövegéhez való fizikai hozzáférés. A legalkalmasabb eszköz, ami a közösségi jog forrásául szolgálhat, a számítógépes adatbázis. Az Európai Unió honlapján elérhető az EURLEX[25], ami a teljes közösségi jogot tartalmazza. Ehhez viszonylag olcsón hozzá lehet férni, hiszen a használata díjtalan, csupán megfelelő internetkapcsolatra van szükség. Ennél sokkal használhatóbb azonban a CELEX, ami egy CD-ROM-on lévő adatbázis (interneten keresztül is elérhető, jelszóval használható). A CELEX azonban pénzbe kerül, ami gátja lehet annak, hogy minden tagállami bíróságon hozzáférhető legyen. Másik nehézség a CELEX kapcsán, hogy magyar nyelven nem hozzáférhető. Ez is komoly gátját képezheti a tagállami bíróságokon történő használatának. Funkcióit tekintve mégis ez az egyetlen munkaeszköz, amely a közösségi jog alkalmazásánál eredményesen használható. Tárgyszavas keresési funkciójával ugyanis viszonylag rövid időn belül kigyűjthető a konkrét ügyben releváns közösségi joganyag. És itt nem is elsősorban a másodlagos jogforrásokra kell gondolni, hanem az Európai Bíróság esetjogára.

Önmagában az, hogy a tagállami bíró nem rendelkezik a közösségi jogról megfelelő ismeretekkel, nem szolgálhat az előzetes határozathozatali eljárás kezdeményezésének alapjául. Ez nem állna ugyanis összhangban az EK-Szerződés 234. cikkével. A közösségnek nemcsak a többi hatalmi ágtól független bíróságokhoz van joga, hanem ahhoz is, hogy csak felkészült és tisztességes, a hivatás kívánta erkölcsi kvalitásokkal rendelkező bírák ítélkezzenek.[26]

3. Szükségesség

Előzetes határozathozatalnak akkor van helye, ha a tagállami bíróság előtt folyamatban lévő eljárásban a közösségi jogot is alkalmazni kell, azonban a közösségi jog értelmezésével kapcsolatban nehézség, illetve vita merül fel, illetve az alkalmazandó közösségi jogi norma érvényessége kérdőjeleződik meg. Az eljáró bíró, vagy bírói tanács nem tudja értelmezni a közösségi jogi normát. Ebben az esetben az eljáró bíró, illetve bírói tanács mérlegeléssel dönti el, hogy kezdeményezi-e az előzetes határozathozatali eljárást az Európai Bíróságnál. Egyet nem tehet a tagállami bíróság, nem mondhatja ki a közösségi jogi norma érvénytelenségét.

Az EK-Szerződés szóhasználata szerint akkor van helye előzetes határozatnak, ha a tagállami bíróság úgy véli, hogy a kérdésben előzetes határozatra van szükség.  A magyar fordítás ebben a tekintetben tartalmilag megegyezik az EK-Szerződés angol és német szövegével. (a német szóhasználat: das Gericht hält eine Entscheidung darüber zum Erlaß seines Urteils für erforderlich, az angol szóhasználat: that court or tribunal may, if it considers that a decision on the question is necessary to enable it to give judgment, request the Court of Justice to give a ruling thereon) Az előzetes határozathozatali eljárás megindításának feltétele tehát az EK-Szerződés szerint, hogy a tagállami bíróság a saját, szabadon megválasztott szempontjai szerint úgy döntsön, hogy kezdeményezi az eljárást. Ehhez képest az Európai Bíróság eseti döntéseiben, amelyek szintén részét képezik a közösségi jognak, saját maga is szempontokat határozott meg, hogy mikor szükséges az előzetes határozathozatali eljárás kezdeményezése. Tekintettel arra, hogy az EK-Szerződés egyértelműen a tagállami bíróság belátására bízza a szükségesség megítélését, kifogásolható az Európai Bíróság gyakorlata, amely sokszor jogpolitikai (tehát jogalkotói!) megfontolásokból ad iránymutatást a tagállami bíróságoknak.

A Van Gend en Loos ügyben[27] és a Costa v. ENEL ügyben[28] kimondta az Európai Bíróság, hogy egyedül a tagállami bíróság jogosult dönteni abban a kérdésben, hogy az adott kérdésben szükség van-e az Európai Bíróság előzetes határozatra. Az Európai Bíróság határozataiban rámutat, hogy a Római Szerződés 177. cikke [Amszterdam után a 234. cikk] világosan elhatárolja az Európai Bíróság és a tagállami bíróságok hatáskörét, és ezért az Európai Bíróság nem vizsgálhatja az alapügyet, illetve nem kritizálhatja a közösségi jog értelmezése iránti kezdeményezés alapját és céljait. [29]  Ez az értelmezés hűen tükrözi a 177. [234.] cikk tartalmát, és illeszkedik a tagállami bíróságok és az Európai Bíróság hatáskörmegosztási rendszerébe, tiszteletben tartja a tagállami bíróságok hatáskörét, függetlenségét.

A Rheinmühlen ügyben[30] két fontos kérdés merült fel, amelyek összefüggésben vannak a tagállami bíróságok függetlenségével.  Az alapügyben a Hesseni Pénzügyi Bíróságot új eljárásra utasította a német Szövetségi Pénzügyi Bíróság, ennek során pedig iránymutatással látta el az ügy elbírálásával kapcsolatban. A megismételt eljárásban felmerült a közösségi jog értelmezésének szükségessége, ezért a Hesseni Pénzügyi Bíróság előzetes határozathozatali eljárást kezdeményezett. Ezzel párhuzamosan a Szövetségi Pénzügyi Bíróság is kezdeményezte előzetes határozat meghozatalát abban a kérdésben, hogy vajon a Finanzgerichtsordnung (Pénzügyi Perrendtartás) 126. §-ának (5) bekezdése, miszerint az alsóbb fokú bírót a felsőbb bíróság ratio decidendi-je kötelezi, nem zárja-e ki, hogy az alacsonyabb fokú bíróság valamely ügyet előzetes határozathozatali eljárás keretében a Bíróság elé utalhasson. A kérdésben benne rejlik a témánk szempontjából fontos másik kérdés is: az előzetes határozatnak az ügydöntő határozat meghozatalához szükséges anyagi jogi kérdésre kell-e feltétlenül vonatkoznia, vagy kezdeményezhető előzetes határozathozatal egyéb jogi (pl. eljárásjogi) problémával kapcsolatban, amely a közösségi jogot érinti.[31] Az Európai Bíróság értelmezése szerint egyrészt minden, tehát az ügydöntő határozat meghozatalához szükséges anyagi jogi kérdéseken kívüli, pl. eljárásjogi, kérdésben is megengedi az EK-Szerződés az előzetes határozathozatal kezdeményezését. Olyan nemzeti jogszabály léte pedig, mely szerint valamely bíróságra a felsőbb bíróság határozata jogi kérdésekben kötelező, egyedül ezen oknál fogva nem foszthatja meg az alsóbbfokú bíróságokat a 177. [234.] cikkben biztosított azon jogkörüktől, hogy kérdéseket terjesszenek az Európai Közösségek Bírósága elé előzetes határozatot kérve. Az alsóbbfokú bíróság saját belátása szerint jogosult eldönteni ilyen esetben is, hogy szükséges-e előzetes határozat hozatala a kérdésben.

A fenti ügyekben tisztán a közösségi jog értelmezésével kapcsolatos kérdések merültek fel az előzetes határozathozatali eljárásban, amelyeket úgymond „szívesen” válaszolt meg az Európai Bíróság. Fontos tényező volt, hogy az integráció kezdeti stádiumában került sor az ügyek elbírálására, amikor az Európai Bíróság mindent megtett azért, hogy megnyerje a tagállami bíróságok bizalmát annak érdekében, hogy bátran „kérdezzenek” tőle, ha bármilyen probléma merül fel az előttük folyó eljárásban a közösségi jog értelmezésével kapcsolatban. Az előzetes határozathozatali eljárás kezdeményezése nélkül ugyanis nem tudja az Európai Bíróság a közösségi jog tagállami bíróságok általi egységes értelmezését biztosítani. Az Európai Bíróság ezen stratégiájának meg is lett az eredménye, az 1970-es évek közepétől évente több mint ötven előzetes határozathozatali kezdeményezés érkezett az Európai Bírósághoz a tagállami bíróságoktól, és ez a szám az 1970-es évek végére megközelítette az évenkénti százat.

Ilyen körülmények között került sor előzetes határozathozatal kezdeményezésére a Foglia v. Novello ügyben.[32] Az alapeljárás a felperes Foglia úr költségeivel foglalkozott, aki borkereskedő és az alperes Novello asszony utasítására vállalkozása székhelyéről, Santa Vittoria d' Alba-ból (Cueno tartomány, Piedmont, Olaszország) Mentonba, Franciaországba szállított néhány rekesznyi, az alperes által vásárolt olasz likőrbort. A Foglia úr és Novello asszony közötti adásvételi szerződés kikötötte, hogy Novello asszonyt nem terheli semmiféle illeték, amit az olasz vagy a francia hatóságok követelhetnek annak ellenére, hogy a két ország között szabad az áruforgalom, illetve ami nem jár. Foglia úr hasonló kitételt alkalmazott saját szerződésében, amelyet a Danzas vállalkozással kötött, és amelyet megbízott a likőrboros rekeszek Mentonba való szállításával. Ez a kikötés úgy rendelkezett, hogy Foglia úr nem felel a jogtalan illetékek megfizetéséért, illetve azokért, amelyeket nem követelhettek volna. A jogvita tárgyát a fogyasztási adó összege képezte, amelyet akkor kellett megfizetni, amikor a likőrborokat francia területre vitték. Ezt az adót a Danzas fizette meg a francia hatóságoknak mindenféle tiltakozás vagy felszólamlás nélkül. A Danzas által Foglia úrnak benyújtott és a szállításra vonatkozó számla tartalmazta az adó összegét és azt Foglia úr teljes összegben kifizette annak ellenére, hogy az kifejezetten ellentmondott a "jogtalan, illetve be nem hajtható illetékekre" vonatkozó kikötésnek. Novello asszony megtagadta ez utóbbi összeg visszatérítését Foglia úrnak a saját szerződésében szereplő azonos kikötésre hivatkozva. Az adásvételi szerződésben olasz bíróság illetékességét kötötték ki a felek. Az eljáró olasz bíróság azt a nézetet tette a magáévá, hogy Novello asszony védekezésében megkérdőjelezte az EGK Szerződéssel kapcsolatban a likőrborokra kivetett fogyasztási adót illető francia jogszabályok érvényességét, és egy sor kérdést nyújtott be a Bírósághoz a 95. cikk és alternatívaként a 92. cikk értelmezéséről.

Az előzetes határozathozatalt kezdeményező határozatában az olasz bíróság által feltett kérdések kétségtelenül nehéz helyzetbe hozták az Európai Bíróságot. A tényállásból jól kivehető, hogy a peres felek jogvitája „megrendezett”, és azzal a céllal „hoztak létre maguk között jogvitát”, hogy annak során előzetes határozathozatal keretében rávilágítsanak az Európai Bíróságnál, hogy létezik a véleményük szerint közösségi jogot sértő francia jogszabály a fogyasztási adóról. Az Európai Bíróság ezt úgy fogalmazta meg, hogy a felek között nincsen valódi jogvita, ezért a feltett kérdések hipotetikus jellegűek. Az Európai Bíróságnak pedig nincsen joghatósága ilyen hipotetikus kérdések megválaszolására.

Az Európai Bíróság tehát megtagadta a kérdés megválaszolását, így „menekült” a nehéz helyzetből, amelybe a két olasz kereskedő révén csöppent. Nem véletlenül volt óriási visszhangja ennek a határozatnak. Az Európai Bíróság ugyanis teljesen önkényesen utasította el a válaszadást a „nem valódi jogvita” kategória „kreálásával”, hiszen ilyen esetről az EK-Szerződés nem rendelkezik, és ez ellentmond az Európai Bíróság korábbi, addig következetes gyakorlatának, mely szerint az Európai Bíróság nem vitathatja a feltett kérdések okait, célját és helyénvalóságát[33].

Miért érezhette magát kellemetlenül ebben a helyzetben az Európai Bíróság? Hiszen az elé utalt kérdés egy, a közösségi jog szempontjából igen fontos problémát vet fel, amelynek az integráció szempontjából is igen fontos jelentősége volt. Összeegyeztethető-e az adott tagállami adójogszabály a közösségi joggal? Nem gátolja-e a vitatott jogszabály az áruk szabad mozgását? Az integráció szempontjából ilyen horderejű kérdés megválaszolása a jogfejlődés szempontjából fontos előrelépést jelentett volna. Felmerül azonban, hogy milyen lett volna a fogadtatása pusztán annak, ha érdemben megválaszolja a kérdést - függetlenül a válasz tartalmától - az Európai Bíróság. És itt nem csak a francia fogadtatásról kell szót ejteni, amely az integráció ezen, a jelentős eredmények ellenére nem túlságosan előrehaladott fokán nagy valószínűséggel ellenérzésben, illetve integrációellenességben nyilvánult volna meg. Ne feledjük, hogy 1965-1966-ban a francia „üres székek politikája” gátolta az integráció továbbhaladását, az áttérést a minősített többségi döntéshozatalra a Tanácsban, illetve működésképtelenné is tette ezáltal a Tanács működését.[34] De a többi tagállamot is elgondolkoztatta volna, hogy az Európai Bíróság bármikor kimondhatja, hogy valamely nemzeti jogszabályuk ellentétes a közösségi joggal, és ezt ráadásul úgy, hogy az alapügy nem is az adott tagállami bíróság előtt van folyamatban. Ezt vélhetően az általuk a Római Szerződés aláírásával engedettnél jóval nagyobb beavatkozásnak tekintették volna állami szuverenitásukba, aminek következménye lehetett volna például az integráció lelassulása is. Annyi mindenesetre bizonyos, hogy itt az Európai Bíróság döntését politikai (és nem pusztán jogpolitikai) szempontok alapján hozta meg. Inkább kitért az érdemi válaszadás elől, minthogy felvállalta volna annak hatásait.

Vitathatatlan, hogy az Európai Bíróság Foglia v. Novello ügyben hozott határozata jogi szempontból helytelen, az értelmezés sérti a Római Szerződés rendelkezését és az Európai Bíróság korábbi következetes joggyakorlatát is. Célszerűségi szempontból elképzelhető, hogy hatékony döntést hozott az Európai Bíróság, amikor megtagadta az érdemi válaszadást a feltett kérdésekre. Ez azonban nem lehet mentsége egy bírói szervnek – vagy bármilyen más jogalkalmazó szervnek - arra, hogy a tételes jogot félretegye. Ez ugyanis sérti a jogbiztonságot és a jogállamiság elvét. Az Európai Bíróság ezzel beavatkozik továbbá a tagállami bíróságok függetlenségébe is, mivel önkényesen felülbírálja az EK-Szerződés által a tagállami bíróság hatáskörébe utalt döntést az előzetes határozathozatal szükségességéről.

            Hasonló probléma merült fel a Meilicke ügyben[35] is. Az összesen mintegy 4000 szót kitevő kérdéssor a Második Társasági Jogi Irányelvnek a német társasági joggal való összeegyeztethetőségére vonatkozott. A német bíróság által előzetes határozathozatalra előterjesztett kérdések megegyeztek a felperes dr. Meilicke által korábban megjelentetett kritikus tanulmány által felvetett kérdésekkel.[36] A felperes tehát így, egy perben kezdeményezett előzetes határozathozatal útján kívánt választ kapni kérdéseire. Az Európai Bíróság visszautalt a Foglia v. Novello ügyben hozott határozatára, és ebben az ügyben is megtagadta a feltett kérdések érdemi megválaszolását azzal az indokolással, hogy nem feladata hipotetikus kérdésekre választ adni. Ebben az ügyben nem befolyásolták az Európai Bíróságot határozatának meghozatalában integrációval kapcsolatos politikai szempontok. Azonban 1992-t írunk, túl vagyunk az Európai Elsőfokú Bíróság felállításán, amely 1989-től működik. Az Elsőfokú Bíróság felállítására pedig azért került sor, hogy enyhítse az Európai Bíróság munkaterhét, amellyel az már nem tudott hatékonyan megbirkózni. Az érdemi válaszadás elutasítása mögött tehát az a cél húzódhatott meg, hogy elejét vegye az Európai Bíróság annak, hogy tömegesen elszaporodjanak az előzetes határozathozatal iránti kezdeményezések, hiszen a munkateher problémájára az Elsőfokú Bíróság létrehozása sem nyújtott maradéktalan megoldást. Az Európai Bíróság tehát ismételten felülbírálta az előterjesztő tagállami bíróság döntését a felmerült közösségi joggal kapcsolatos kérdések megválaszolásának szükségességét illetően.

Az Európai Bíróság esetjogában kidolgozott feltételek említése sohasem kimerítő és zártkörű, valamint egymáshoz való viszonyukra utaló megállapítások is sokszor ellentmondásosak, így az egyes feltételek, kategóriák egymáshoz való viszonya sem tisztázott.[37] Csupán prózai a kérdés, hogy ha a Meilicke ügyhöz hasonló ügyben az 1960-as évek elején érkezik hasonló megkeresés az Európai Bírósághoz, akkor is megtagadta volna-e az érdemi válaszadást az Európai Bíróság, vagy akkor a kérdések megválaszolásával elésegítette volna-e a közösségi jog egységes alkalmazását. A jogértelmezési kérdés ugyanis akkor is jogértelmezési kérdés, ha nem konkrét eset kapcsán, hanem hipotetikus jelleggel merül fel. Megfelelő megválaszolása pedig iránymutatást ad a közösségi jog egységes alkalmazására a jogalkalmazóknak. Könnyen előfordulhatott volna az is, hogy a Foglia v. Novello esetben az „értelmi szerző” Foglia és Novello egy „mit sem sejtő” harmadik személyt provokál mondjuk perlésre, pl. a fuvarozó Danzas céget, azzal, hogy nem fizeti meg neki a megelőlegezett fogyasztási adót. Ilyen esetben ugyanis az Európai Bíróság értelmezése szerint is „valódi” a jogvita a felek között. A közösségi jog értelmezésére vonatkozó kérdés pedig ebben az esetben is ugyanaz.

Nem elfogadható tehát az Európai Bíróság Foglia v. Novello (II.)[38] ítéletben megfogalmazott álláspontja, mely szerint a nemzeti bíróságnak is figyelemmel kell lennie a 177. [234.] cikk funkciójára, és erre tekintettel nemcsak a nemzeti bíróság hatásköre, hogy érdemben vizsgálja a szükségesség fennállását, hanem az Európai Bíróságnak is vizsgálnia kell azt annak megállapításához, hogy rendelkezik-e hatáskörrel az ügyben.[39]

Az Európai Bíróság fent említett törekvésére tekintettel, hogy tágítani próbálta saját hatáskörét a tagállami bíróságok rovására, nem meglepő, hogy komoly véleménykülönbség alakult ki a szükségesség megítélése tekintetében a  tagállami felsőbíróságok (elsősorban az angol és a francia), illetve az Európai Bíróság között. Érthető, hogy függetlenségük védelmében felléptek a tagállami bíróságok.

Lord Denning, az angol House of Lords bírája, a Bulmer v. Bollinger ügyben hozott ítéletében lefektette annak alapelveit, hogy a szükségesség megítélésekor a tagállami bíróságnak hogyan kell eljárnia. Fontos megemlíteni, hogy ez az ítélet – egy tagállami bíróság ítélete - az Európai Bíróságot nem köti[40]. Lord Denning szerint a következő szempontokat kell figyelembe venni és megvizsgálni az előzetes határozathozatal szükségességének vizsgálatánál:

·        az időtartam, amit igénybe vesz az előzetes határozat meghozatala;

·        annak fontossága, hogy a tagállami bíróságok ne terheljék túl az Európai Bíróságot;

·        a kérdést tisztán, egyértelműen kell megfogalmazni;

·        az értelmezési probléma súlya és fontossága;

·        ez előzetes határozathozatal költségei;

·        a peres felek akarata.

Lord Denning szempontjaival szemben azt a kritikát hozták fel, hogy azok túlságosan megszorítóak, és ítélete elbátortalanítja az alsóbb bíróságokat az előzetes határozathozatal kezdeményezésében. Ennek ellenére nem volt felfedezhető az előzetes döntéhozatali eljárás kezdeményezésére való hajlandóság hiánya az ezt követő ügyekben az alsóbb bíróságokra.[41]

4. Az előzetes határozathozatal kezdeményezésének kötelező esete

Az Európai Bíróság alakította ki esetjogában, hogy amennyiben a közösségi jog érvényességéről való döntés szükséges a tagállami bíróság előtt folyamatban lévő eljárásban, akkor a tagállami bíróság csak előzetes határozat alapján tekintheti érvénytelennek a közösségi aktust. Egy ezzel ellentétes megoldás eredménye a közösségi jog tagállamonkénti eltérő megítélése lenne.

A Foto-Frost ügyben[42] kimondta az Európai Bíróság, a tagállami bíróságok diszkrecionális döntést hoznak arról, hogy kezdeményezik-e az előzetes határozathozatalt a közösségi aktusok érvényessége tárgyában, ugyanakkor nekik nincsen hatáskörük arra, hogy a közösségi szervek aktusait érvénytelenné nyilvánítsák, csak az Európai Bíróság jogosult a közösségi aktusok érvénytelenségét megállapítani.

Az ICC ügyben[43] hozott határozatában kifejtette továbbá az Európai Bíróság, hogy ha egy közösségi aktust az Európai Bíróság érvénytelennek nyilvánított, akkor az érvénytelenségre más ügyekben, más tagállami bíróságok előtt is lehet hagyatkozni. Az érvénytelenséget tehát csak az Európai Bíróság állapíthatja meg, de ítélete erga omnes hatályú.[44]  

Az Európai Bíróság fenti ügyekben a közösségi aktusok érvénytelenségének megállapításával kapcsolatos értelmezése összhangban van az EK-Szerződés rendelkezéseivel és a 234. cikk céljával, nem sérti a tagállami bíróságok függetlenségét a jogalkalmazás során.

 

5. Az előzetes határozathozatal kérésére kötelezett bíróságok, „acte clair” doktrína

 

  Az EK-Szerződés 234. cikke szerint az a tagállami bíróság, amelynek döntése ellen nincsen helye belső jogorvoslatnak, köteles az előzetes határozathozatali eljárást kezdeményezni, ha az EK-Szerződés értelmezésére, vagy a Közösség szervei által hozott aktusok érvényességére vagy értelmezésére vonatkozó kérdés merül fel az előttük folyó eljárásban. Arra, hogy mely tagállami bíróság tekinthető kötelesnek az előzetes határozathozatal kezdeményezésére, két elmélet alakult ki.

Az „absztrakt” elmélet szerint – amelyet Lord Denning tett magáévá a Bulmer v. Bollinger ügyben - csak a legmagasabb szintű tagállami bíróságokra vonatkozik ez a kötelezettség, tehát az Egyesült Királyságban a House of Lordsra, illetve a csatlakozás után Magyarországon a Legfelsőbb Bíróságra. Tehát csak ezek a bíróságok kötelesek az előzetes határozathozatalt kezdeményezni, ha erre vonatkozó kérdés merül fel az előttük folyó eljárásban.

A „konkrét” elmélet szerint az ennél alacsonyabb szintű bíróság is köteles az előzetes határozathozatalt kezdeményezni, amennyiben az előtte folyó konkrét ügyben határozata ellen nincsen helye további jogorvoslatnak. Az Európai Bíróság ez utóbbi elméletet tette magáévá a Costa v. ENEL ügyben[45]. 

Az EK-Szerződés angol és német szövegének szó szerinti értelmezése azonban az absztrakt elméletet támasztja alá. Mind az angol, mind a német, mind a francia szöveg szerint, az a tagállami bíróság köteles az előzetes határozathozatal kezdeményezésére, amelynek „döntései” (angolban: decisions, németben: Entscheidungen, franciában: décisions) ellen nincsen helye jogorvoslatnak az angol és a francia szöveg szerint („... there is no juducial remedy under national law...”; „...les décisions ne sont pas susceptibles d'un recours juridictionnel de droit interne”), illetve jogorvoslattal nem támadhatóak meg a német szöveg szerint („... nicht mehr mit Rechtsmittetln des innerstaatlichen Rechts angefochten werden können”). Itt tehát a döntésekről általában van szó, nem pedig a konkrét eljárás keretében. Tehát csak az a tagállami bíróság köteles az előzetes határozathozatal kezdeményezésére, amelynek döntései ellen az adott tagállam eljárásjoga semmilyen esetben nem enged jogorvoslatot. Ilyen pedig csak a legmagasabb bírói fórum, noha konkrét ügyek már alacsonyabb szinten is befejeződhetnek úgy, hogy további jogorvoslat már nem kezdeményezhető az ügydöntő határozat ellen.

Az EK-Szerződés magyar szövege[46] szerint az a tagállami bíróság köteles előzetes határozathozatalt kezdeményezni, „amelynek döntése ellen nincsen helye belső jogorvoslatnak”. Mivel itt egyes számban van a „döntés” szó, az EK-Szerződés magyar szövege (fordítása) a magyar nyelvtan szabályai szerint értelmezhető mind az absztrakt, mind a konkrét elméletnek megfelelően.

A CILFIT ügyben[47] az olasz Semmítőszék kérte a közösségi jog alkalmazása során előtte felmerülő probléma megválaszolását. A kérdés nem az alkalmazandó közösségi jogra vonatkozott, hanem arra, hogy a Semmítőszék, mint végső fokon eljáró bíróság mikor köteles előzetes határozatot kérni. Van-e mérlegelési joga a végső fokon eljáró bíróságnak az előzetes határozat kérésében, azaz köteles-e előzetes határozatot kérnie, ha nincs kétsége a szabály értelmét illetően? Az Európai Bíróság szerint nem kell előzetes határozathozatalt kezdeményezni, ha az értelmezés irreleváns a jogvita eldöntése szempontjából, vagy ha az Európai Bíróság már adott jogértelmezést, bár ilyen esetekben semmi sem gátolja a tagállami bíróságot, hogy belátása szerint újabb jogértelmezést kérjen. Akkor sem kell jogértelmezést kérni, ha a közösségi jog olyan egyértelmű, hogy nem merül fel kétség a szabály értelmét illetően. Ez utóbbi az „acte clair” doktrína. Az Európai Bíróság azonban óvatosságra inti a jogalkalmazót, hiszen a közösségi jog több nyelvű és mindegyik változat szövege egyformán autentikus. Ezen túlmenően a közösségi jog saját fogalmi rendszerrel rendelkezik, ami azt jelentheti, hogy a nemzeti jogban is használt kifejezések más tartalommal bírhatnak a közösségi jogban, ráadásul a közösségi jognak megvan a maga szerkezete és megvannak a maga céljai, amelyekre tekintettel értelmezendő az adott jogszabály.[48]

A Bulmer v. Bollinger ügyben Lord Denning által megfogalmazott acte clair doktrínát tehát az Európai Bíróság is elfogadta, alkalmazta a CILFIT ügyben. Ez nyilvánvalóan egy engedmény volt az Európai Bíróságtól a tagállami bíróságok felé, hiszen ilyen kivételről maga az EK-Szerződés sem rendelkezik. Az engedmény magyarázata az, hogy az Európai Bíróság nem kívánta kiélezni a viszonyt a tagállami felsőbíróságokkal, amelyek ellenállást tanúsítottak az Európai Bíróság törekvéseivel szemben[49]. Úgy tűnik azonban, hogy az áldozat megérte, hiszen a tagállami bíróságok és az Európai Bíróság közti villongások megszűnni látszanak.

Komoly probléma állhat ugyanis elő, ha a végső fokon eljáró bíróság megtagadja az előzetes határozathozatal kezdeményezését. Az alacsonyabb szintű bíróságok esetén a tagállamon belül lehetőség van jogorvoslatra az előzetes határozathozatal kezdeményezésének megtagadásával szemben, de a legfelsőbb bírói szint esetén ilyen tagállamon belüli jogorvoslati lehetőség már nincsen. Ilyen esetben a tagállam megsértheti a Szerződésen alapuló kötelezettségét, ami miatt Bizottság a 226. [ex. 169.] cikke alapján pert indíthat a tagállam ellen az Európai Bíróság előtt, erre azonban csak nagyon rendkívüli esetben kerül sor. A Bizottság megpróbálja inkább meggyőzni a tagállamot, hogy változtasson gyakorlatán.[50] 

6. Jogalkalmazás és jogértelmezés az előzetes határozathozatali eljárásban

Az Európai Bírósság hatáskörébe az EK-Szerződés 234. cikke szerint a közösségi szervek aktusainak érvényességéről való döntés és a közösségi jog értelmezése tartozik. Ezek közül a közösségi jog értelmezése kapcsán merül fel hatásköri összeütközés a gyakorlatban a tagállami bíróságok és az Európai Bíróság között, ami végkimenetelét tekintve a tagállami bíróságok függetlenségének megsértéséhez is vezethet a gyakorlatban.

Az értelmezés az Európai Bíróság felfogása szerint - amit a Da Costa[51] és a Gmurzynska-Bscher[52] ügyekben fogalmazott meg - azt jelenti, hogy a közösségi jogszabály szövegéből és szelleméből az Európai Bíróság kiszűri annak jelentését. Ezen általános megfogalmazáson belül az értelmezés fogalmi határai a következő vonalak mentén húzódnak:  

-                          pontosítja a közösségi jogszabályoknak, valamint azoknak a fogalmaknak az értelmét és fogalmi hatókörét, amelyeket a jogszabályok magukban foglalnak;

-                          megállapítja, hogy valamely hipotetikus tényállás, vagy annak része a közösségi jogszabály szabályozási hatókörébe esik-e vagy sem;

-                          megállapítja, hogy valamely közösségi norma közvetlenül alkalmazható-e, vagy további végrehajtási jogszabályt kíván meg, illetve tesz lehetővé a tagállam részéről;

-                          megállapítja, pontosítja a norma időbeli hatályát.[53]

 A fenti pozitív meghatározás két alapvető negatív korlátja, hogy  

-                          az Európai Bíróság az értelmezés keretében nem dönthet a közösségi jog és a belső jogszabályok összeegyeztethetőségéről, csupán értelmezést nyújt a nemzeti bíróságnak ahhoz, hogy állást tudjon foglalni az összeegyeztethetőségről;[54]

-                          az Európai Bíróság nem alkalmazhatja a közösségi jogszabályt az eset tényeire, nincs tehát hatásköre a jogalkalmazásra, arra a tagállami bíróság jogosult. 

Amennyiben e két negatív korlátot az Európai Bíróság átlépi, úgy a hatáskörét lépi túl, és más (tagállami) szerv hatáskörét sérti meg. Blutman László szerint azonban az Európai Bíróság mindig konkrét ügyben nyújt értelmezést, és ez sokszor illuzórikussá és formálissá teszi a fent említett két korlátot, az Európai Bíróság érdemben túllép, illetve túllépni kényszerül az értelmezés határain. Az Európai Bíróság nem vonatkoztathat el az ügytől, ezen alapul a nemzeti bíróságnak azon kötelezettsége, hogy informálnia kell az Európai Bíróságot az ügy ténybeli és jogi összefüggéseiről[55].  Ez az álláspont azonban nem fogadható el, mert igaz ugyan, hogy az Európai Bíróság konkrét ügy kapcsán nyújt értelmezést a közösségi jogról, de csupán értelmezést nyújthat, az értelmezéshez pedig a tényállás ismerete sem szükséges, elég, ha a jogértelmezési problémát a tagállami bíróság konkrét tények közlése nélkül leírja. Azt, hogy az Európai Bíróság nem vonatkoztathat el az ügytől, illetve, hogy az Európai Bíróságot a tagállami bíróság tájékoztatni köteles az ügy tényeiről, maga az Európai Bíróság alakította ki joggyakorlatában. Ennek kimondása azonban már nem feltétlenül marad meg az EK-Szerződés által az Európai Bíróságra ruházott jogértelmezési hatáskörön belül, hanem inkább túlmutat azon, és jogalkotásnak minősül. Helyesebb ezért úgy fogalmazni, hogy az Európai Bíróság „nem akar elvonatkoztatni” a konkrét ügytől a jogértelmezés során. 

Amennyiben az Európai Bírósághoz intézett kérdést a tagállami bíróság jól fogalmazza meg, úgy a konkrét tényállás ismerete nélkül is elvégezhető az értelmezés. A C-271/91. M. Helen Marshall v Southampton and South-West Hampshire Area Health Authority ügyben[56] az angol House of Lords a következő 3 kérdést tette fel az Európai Bíróságnak: 

„1. Amikor valamely tagállam nemzeti jogszabálya kártérítés megfizetéséről rendelkezik, mint olyan jogorvoslatról, amely bírósági eljárás útján az 1976. február 9-i 76/207/EGK tanácsi irányelv ("az irányelv") által tiltott jogellenes diszkriminációt elszenvedett személy rendelkezésére áll, vétkes-e a tagállam az irányelv 6. cikke végrehajtásának elmulasztásában azért, mert nemzeti jogszabálya 6250 fontos felső határt állapít meg az ilyen személy által megszerezhető kártérítés összegére?

2. Amikor a nemzeti jogszabály a fentiek szerint rendelkezik a kártérítés megfizetéséről, alapvető fontosságú-e az irányelv 6. cikkének megfelelő végrehajtásához az, hogy a megítélendő kártérítés:

(a) ne legyen kevesebb, mint annak a veszteségnek az összege, ami a jogellenes diszkrimináció okán keletkezett; és

(b) tartalmazza a megállapított veszteség tőkeösszegén felül a kamat megítélését is a jogellenes diszkrimináció időpontjától a kártérítés kifizetésének időpontjáig?

3. Amennyiben valamely tagállam nemzeti jogszabálya elmulasztotta az irányelv 6. cikkének végrehajtását az 1. és 2. kérdésekben hivatkozott vonatkozások bármelyikében, jogosult-e a fentiek szerinti jogellenes diszkriminációt elszenvedő személy felhívni a 6. cikk rendelkezéseit, mint olyanokat, amelyek felülbírálják a nemzeti jogszabályok által a megszerezhető kártérítés összegére meghatározott határértéket valamely hatóság ellen, amely a tagállam intézménye?” 

A fenti kérdésekből egyértelműen kiderül a közösségi jog értelmezésével kapcsolatos probléma, az értelmezés tehát megfelelően elvégezhető a tényállás ismerete nélkül is. Ennek az a feltétele, hogy a feltett kérdés tartalmazzon a jogértelmezési problémával kapcsolatos minden lényeges körülményt, de azokat absztrakt módon fogalmazza meg. Vitathatatlan, hogy a tényállás ismerete nagyon sok segítséget nyújthat az értelmezéshez, azonban ilyen esetben az értelmezés már nem csak értelmezés lenne, hanem átmenne jogalkalmazásba is, ami pedig a tagállami bíróság hatáskörébe tartozik.

Nem szabad azonban összekeverni „a kérdés konkrét tényállás ismertetése nélküli feltételét” a „nem kellően konkrétan feltett kérdéssel”. Blutman László[57] szerint „az [Európai] Bíróságnak tekintettel kell lennie az eléterjesztett ügyre, hiszen konkrét ügyhöz nem kötött elvont, absztrakt értelmezésre irányuló, nem kellően konkrét kérdés jelentős terhet róna az [Európai] Bíróságra. Ekkor az [Európai] Bíróságnak vagy külön disszertációt kellene írni egy jogszabályhely értelmezésének lehetséges leágazásairól, vagy saját magának kellene felállítani tipikusan előforduló, hipotetikus tényállásokat, és ennek segítségével nyújtani értelmezést. Ez nagyban gátolná, hogy az Európai Bíróság segítsen a nemzeti Bíróságnak, ilyen feltételekkel nem tudna hasznos választ nyújtani.”  A fent hivatkozott Marshall ügyben feltett kérdések kellően konkrét kérdések. Pontosan megjelölik azt a közösségi normát (76/207/EGK tanácsi irányelv 6. cikke), amelynek értelmezésével kapcsolatban felmerült a probléma, és pontosan megjelölik azt az értelmezési problémát is, amely felmerült (pl.: 1. kérdés: Megállapítható-e felső korlát az irányelv hivatkozott 6. cikke alapján tagállami jogszabály által előírt kártérítési összegre?). Nem elfogadható tehát a Blutman László által ismertetett álláspont. Egy kérdés ugyanis lehet konkrét anélkül, hogy a konkrét tényállást ismertetné. A Marshall ügyben feltett kérdések mindegyike olyan, hogy a konkrét tényállás ismerete nélkül megválaszolhatóak, tehát az Európai Bíróság azok alapján el tudja végezni az EK-Szerződés által hatáskörébe utalt jogértelmezést. Amennyiben pedig megválaszolja a kérdéseket, úgy eleget tesz feladatának, és hasznos választ nyújt a tagállami bíróságnak.

A hasznos válasz követelménye az 1980-as években jelent meg az Európai Bíróság esetjogában. [58] A tagállami bíróságnak hasznos választ Fennelly főügyész[59] is szembeállítja az absztrakt értelmezéssel. Blutman László szerint a hasznos válasz takarja azt a célszerűségből adódó követelményt, hogy az Európai Bíróságnak olyan értelmezésre kell szorítkoznia, mely a konkrét ügyben a nemzeti bíróság által felhasználható. Ezzel egyetértek, azonban az már nem elfogadható, hogy csak a konkrét ügyben felmerülő tények tükrében, konkrétan kell jogértelmezést nyújtani.[60]  A hasznosság fogalma itt ugyanis már keveredik azzal, hogy az Európai Bíróság a konkrét ügyben alkalmazza a közösségi jogot, és az eredményt megküldi a tagállami bíróságnak „további felhasználás végett”. Abból a szempontból valóban „hasznosnak” tekinthető a tagállami bíró szempontjából a közösségi jog Európai Bíróság általi konkrét esetre történő alkalmazása az előzetes kérdések megválaszolásánál, hogy ezzel már nem kell „fáradnia” a tagállami bírónak a továbbiakban, hiszen ezt a bonyolult munkát elvégzi helyette az Európai Bíróság. Ez azonban megengedhetetlen egy jogállamban, ez ugyanis a jogszabályok által - beleértve a közösségi jogot is – elosztott hatáskörök rendszerét sérti, ezáltal sérül a tagállami bíróság függetlensége. És itt nem csak az Európai Bíróság „beavatkozása” miatt sérülhet a függetlenség, hanem a tagállami bíró „lustasága”, vagy hiányos szakmai ismeretei, rossz kérdésfeltevése miatt is. A függetlenség megőrzése ugyanis nem csak joga, de kötelessége is a tagállami bíróságnak a jogvita eldöntésénél. Hasznosan tehát akkor végzi a feladatát az Európai Bíróság, ha a feltett kérdésre egyértelmű, konkrét választ ad, ami feloldja a tagállami bíróság értelmezési nehézségét.

    Az Európai Bíróság által korábbi gyakorlatán[61] is változtatva meghatározott azon feltétel, mely szerint az előzetes határozathozatal kezdeményezésénél a tagállami bíróság köteles a konkrét ügyet, illetve annak tényállását megfelelően ismertetni[62], ellenkezik az EK-Szerződés 234. cikkével, és sérti a tagállami bíróságok függetlenségét is. A tagállami bíróságok függetlenségének megőrzésére éppen az jelentené a biztosítékot, ha az Európai Bírósággal a konkrét ügyet nem ismertetné a tagállami bíróság, csupán a közösségi jog értelmezésével kapcsolatos problémát határozná meg pontosan és érthetően. Ennek során részletesen ismertethetné a vonatkozó tagállami szabályozást is, illetve megjelölhetné, hogy annak mely rendelkezései azok, amelyek közrehatnak a közösségi jog értelmezésével kapcsolatos nehézségek kialakulásában.

A tagállami bíróság függetlenségének megőrzése szempontjából nagy jelentőséggel bír, hogy hogyan fogalmazza meg az Európai Bíróságnak feltett kérdéseket a tagállami bíróság. A fent kifejtettek szerint a függetlenség ellen hat az, ha a tényállást részletesen ismerteti a tagállami bíróság a kérdés feltételénél. Annak érdekében, hogy egyáltalán választ kapjon kérdéseire az Európai Bíróságtól a tagállami bíróság, kénytelen az ügy tényállását is ismertetnie, mert különben az Európai Bíróság megtagadja a válaszadást. A tényállás ismertetésénél azonban törekednie kell arra, hogy minél kevesebb konkrét tényállási elemet ismertessen az Európai Bírósággal. A Henck ügyben[63] a felperes azon az alapon emelt kifogást az előzetes határozat iránti eljárás ellen, hogy a tagállami bíróság részletesen leírta azt a terméket (gyártási folyamatát, összetételét, felhasználása irányait), amely terméknek a besorolása kétséges volt. A felperesi kifogás mögött az az indok húzódott, hogy a termék részletes leírása folytán a tényállás, és a kérdés annyira konkréttá válik, hogy az Európai Bíróság ehhez kötődően nem tud az értelmezés keretein belül maradni, hanem jogalkalmazást fog végezni. Az Európai Bíróság a kifogást elutasította azzal, hogy ez nem zárja ki a kellően általános választ.[64] Az Európai Bíróság indokolása azonban téves. Nem csupán az számít, hogy a válaszát általánosan vagy elvontan fogalmazza meg a feltett kérdésekre, hanem az is, hogy a válasz mögött rejlő logikai művelet maga legyen jogértelmezés és nem pedig jogalkalmazás. Ha egy jogértelmezési kérdés megválaszolására a konkrét tényállás ismeretében kerül sor, úgy jogalkalmazásról kell beszélnünk, és nem beszélhetünk jogértelmezésről.

A jogszabályok alkalmazása ugyanis abból áll, hogy a bíró a konkrét életviszonyt az általa kiválasztott általános szabály alá szubszumálja, és a meghatározott joghatást a konkrét tényállással összekapcsolja. Ez lényegében egy logikai művelet, amelyben a konkrét élethelyzet mint releváns tényállás az ún. alsótétel (propositio minor), az általános jogszabály a fő- vagy felsőtétel (propositio maior), és e két premisszából vezethető le a döntés, a zárótétel (conclusio).[65]

Az alábbi ábra a jogalkalmazás elemeit ábrázolja, és megmutatja azt is, hogy melyik bírósághoz milyen feladat tartozik. A tényállás megállapítása, a jogértelmezés és a döntés, a tagállami bíróság feladata. Abban az esetben, ha a tagállami bíróságnak értelmezési nehézsége van a közösségi joggal kapcsolatban, kezdeményezheti az Európai Bíróságnál előzetes határozat meghozatalát. Az Európai Bíróság azonban csak a meglévő joganyagot használhatja fel az előzetes határozat meghozatalánál, mert a tényállás megállapítása a jogalkalmazás másik ágán található, az kívül esik a jogértelmezés körén. Az alábbi ábra a hatáskörök megoszlását is jól mutatja, a konkrét tényállással kapcsolatban az Európai Bíróság nem rendelkezik hatáskörrel. Amennyiben az Európai Bíróság olyan előzetes határozatot hoz, amelyben – akár csak tartalmilag is – az ügy eldöntésére vonatkozó zárótételt küld a tagállami bíróságnak, akkor túlterjeszkedik a hatáskörén, és sérti a tagállami bíróság függetlenségét – még akkor is, ha formailag elvont az előzetes határozat megfogalmazása.